Sziasztok Drágák!
Meghoztam nektek a következő fejezetet, bár kicsit el vagyok keseredve mert nagyon kevés visszajelzést kapok mostanában. :/ Örülnék neki, ha megosztanátok velem a részekről a véleményeiteket, mert nagyon sokat számítanak, akár pozitívak akár negatívak! Mindemellett pedig megnyitotta kapuit a másik blogom, ami egy TWD fanfiction, IDE kattintva megtekinthetitek!
Írjatok nekem, pipáljatok, és nagyon jó Olvasást kívánok nektek!
xoxo; Ariana D.
- Mi a baj? – érdeklődtem.
Ujjaimmal megérintettem puha arcát, ebben a pillanatban olyan közel állt a
szívemhez.
- Semmi, csak ez az egész dolog
anyával, annyira megrémiszt. Sosem hittem volna, hogy velünk is megtörténhet
ez. Azt hittem ez a család más.
- Miről beszélsz? – kérdeztem.
Mintha valamennyivel többet tudott volna nálam.
- Apa szeretőjéről – nézett rám
döbbenten, bizonyára úgy hitte nem tud újat mondani.
- Te tudsz valamit?
- Mia sok mindent elmondott igen
– sóhajtott és ismét égnek emelte a tekintetét.
- Mégis mit?
- Te tényleg nem tudod?
- Szerinted, ha tudnám, akkor
most itt faggatóznék, vagy elmennék és szétrúgnám a némber seggét?
- Jogos. Szóval, tudod ki az az
Isabella Clayton? – bólintottam. Isabella Clayton itt lakott nem is olyan
messze, az utca elején egy csodálatos, kétemeletes, márványoszlopos házban, és
az egyik leghíresebb gyémánt negyedbeli ruhabutik vezérigazgatója volt.
Mindenki tudta róla, hogy szereti nagykanállal falni az életet, és a férfiakat,
főleg a családosakat, hiszen azok mellett volt ideje minden fele eljárni.
- Mia szerint ő a másik nő – ezt
olyan rejtelmesen mondta, mintha csak egy kísértethistóriát adott volna elő –
teljesen biztos benne, mert kihallgatott egy telefonbeszélgetést – megforgattam
a szemem. Nem akartam elhinni az öcsém szavait azok mégis erőszakkal utat
törtek a fejembe.
- Értem – mondtam lesújtva.
- Ez téged nem is lep meg?
- Apa és anya kapcsolata sosem
volt jó, erre lehetett számítani. Oké, nem gondoltam, hogy valaha megtörténik,
de annyira nem döbbentem le.
- Igazad lehet, de nekem akkor is
rossz érzés.
- Én mondtam, hogy nekem nem az?
Oké, anyával nem voltam túl jóba, de mégis csak az anyám – egy feketerigó
szállt a hintaágy tetejére, s szép dalával körbetáncolta szívemet. Alexander az
öcsém kövér feketemacskája épp akkor ugrott ki a nappali nyitott ablakán,
odaszaladt hozzánk, felugrott Philip ölébe és onnan próbálta elérni a madarat.
Játékosan kapkodott felé kiengedett karmaival, de kilói aligha engedték, hogy
meg is tudja fogni. Pár perc múlva megunta, összekuporodott az öcsém térdén, és
hangosan dorombolni kezdett.
A nap további része viszonylag
nyugodtan telt, a nővérem és a férje elmentek otthonról, az én és az öcsém
legnagyobb örömére. Apánk meghúzta magát, a legtöbb időt anyánk ágyánál ülve
töltötte és imádkozott, ami azért volt meglepő, mert gyakorló ateista volt.
Délután öt körül jutott eszembe
Philipnek tett ígéretem, miszerint leszervezek neki egy randevút estére
Christine barátnőmmel. A szobámban ültem az íróasztalom előtt, egyik színes
ceruzámat rágtam és azon gondolkodtam, hogyan fogom beadagolni a dolgot a
lánynak. Bámultam az égboltot, amit lassan aranyos rózsaszínre festett a
lenyugvó nap, és az egyforma tetejű házakat, amik az otthonomat jelentették.
Kipp,
kopp, valaki kopogott a szobám ajtaján én
pedig egy fáradt igennel jeleztem, hogy bejöhetnek. Az öcsém lépett be hozzám,
furcsa volt, hogy egy este után ilyen jóban lettünk, de valahogy kellemes,
meleg érzéssel töltötte be a szívemet. Végre volt egy családtagom, aki tényleg
tisztelt, akinek nem csak kolonc voltam a nyakában.
Fivérem leült az ágyam szélére
velem szembe, leszegte fejét, göndör hajában jól látszottak a forgói.
- Beszéltél vele?
- Épp most akartam hívni! – mondtam
gyorsan és elkezdtem tárcsázni Christine számát a telefonon, de Philip megfogta
a karomat.
- Tudom, hogy ez elég ciki
helyzet, szóval nem muszáj felhívnod, ha nem akarod – szemeiben szomorkás fény
csillant, megesett rajta a szívem, kiállt mellettem a nővéremmel szemben s azt
éreztem, tartozom neki.
- Nem gond, tényleg –
bizonygattam. Nekem tényleg nem okozott gondot, igazából az rémisztett, mi
lesz, ha Chris nemet mond – mi lenne, ha te hívnád fel? Az mégiscsak férfiasabb
– laza szemöldökhúzogatásba kezdtem, de a testvérem fancsali grimasza
ráébresztett, hogy nekem nem áll jól ez a dolog.
- Oké, megpróbálom – elvette
tőlem a telefont és már hívta is a lányt. Kezemet összekulcsoltam a hátam
mögött, vártam a fejleményeket. Philip arca lángba borult, ebből sikerült
leszűrnöm, hogy Chrisitne valószínűleg felvette a telefont.
- Szia Christine, ööö… Philip
vagyok – várt – igen, Meghan öccse. Jó hallani a hangodat – belepirult a
mondatába és olyan cukinak látszott, hogy képtelen voltam nem elmosolyodni
rajta.
- Értem, oké, átadom neki, de
figyelj csak, azért hívlak, mert azt szeretném megkérdezni, hogy eljönnél e
velem vacsorázni ma este? - aggódó
arccal figyeltem öcsémet, aki a tőlem tanult szájrágásba menekült zavara elől –
oh, szuper, oké, akkor nyolcra érted megyek! Szia – remegő kézzel rakta vissza
a telefont az ágyra, kikerekedett szemekkel bámultunk egymásra, hogy aztán
egyszer ugorjunk fel. Az öcsém megölelt. Szó szerint felkapott a nyakába, mint
egy liszteszsákot, és nevetett, de tele szájjal, teli torokból, boldogan. Sosem
láttam még ilyennek. Mikor letette arcon csókolt majd kirohant a szobámból,
mintha mi sem történt volna.
Felvont szemöldökkel bámultam
utána, szám fancsali mosolyra húzódott,
ezek tényleg találkoznak, gondoltam magamban, aggódtam az öcsémért, még
sosem volt barátnője. Christine döntése nagyon meglepett, nem gondoltam
volna, hogy az én – bizonyosan jóképű – szende, csöndes, magának való öcsémmel
fog egyszer elmenni vacsorázni.
A percek lassan, nyögve nyelősen
teltek, minduntalan a távolt figyeltem, a gyönyörű vonalú hegyeket, a magasba
nyúló, felhőket érintő, csupasz fákat, amiknek ágait táncoltatta a szél. A
megsárgult levelek is balettoztak, végig a hosszú betonutakon, titkokat, imákat
és ígéreteket sodorva magukkal a semmibe. Megtartva őket örökre. A magas,
halványkék égen ludak röpültek v alakban dél felé, menekülve a hideg, fagyos
tél elől.
Bár a nap még sütött, a szél
kezdett csípőssé válni, ahogyan egyre beljebb haladtunk a szeptemberbe. A
szomszédjaink széldzsekikben és nagykabátokban léptek ki a kertjükbe, vagy az
utcára, megnézni a postaládát, vagy egyszerűen csak megöntözni a gyepet. Ugyan
olyan ősz volt, ugyan azokkal az emberekkel és ugyan azokkal a cselekedetekkel,
mégis más. Nekem más.
Kopogtattak a szobám ajtaján,
választ nem várva lépett be rajta az öcsém megint, az elmúlt órákban nagyon
kereste a társaságomat. Kezében két bögrét tartott, mikor közelebb ért és
letette elém az egyiket, csak akkor vettem észre, hogy forrócsokoládé van benne
egy darabka mályvacukorral. Rámosolyogtam, egy piros, kötött pulcsi volt rajta,
nyakába sál, mintha pont nyitott ablak előtt ücsörgéshez öltözött volna.
- Bocsi, hogy az előbb csak
elrohantam – mellém húzta a babzsák fotelemet, ami évek óta csak a helyet
foglalta a szobámban, és leült – csak annyira izgatott vagyok!
- Meg tudom érteni! – nevettem, s
közben belekortyoltam az italomba.
- Ó, el is felejtettem… Daryl és
te.
- Nincs semmi Daryl meg én… csak
Daryl – itt hosszú szünetet tartottam, hogy értse a logikámat – meg én.
- Aha, végül is nem mindegy, hogy
kerékpár vagy bicikli – ugratott, szemöldökét játékosan fel-le húzogatta, szája
enyhén gúnyos, de sokkal inkább viccelődő mosolyra húzódott. Összeszűkültek a
szemeim, belebokszoltam a vállára melynek hatására majdnem magára borította a
forró csokiját.
- Na, ezt én inkább leteszem –
elnevettem magam azon, ahogyan kissé remegő kézzel az asztalra tette a
bögréjét, majd védekező állásba vágta magát, és ökleit az arca elé emelte.
- Hagyjad már magad – kacagtam.
- Félsz igaz? A helyedben én
rettegnék ezen izmok látványától – ekkor még hangosabban kezdtem röhögni,
ide-oda csapkodtam, a nevetés az egész testemet rázta, még horkantottam is,
mire ő is nagy hahotázásba kezdett. Hosszú percek múlva a sajgó rekeszizmom
állított le, hátradőltem a széken, hasamra tettem a kezemet és megittam a
maradék forró csokimat.
Szia!
VálaszTörlésIstenem, annyira édes Philip, komolyan, én belezúgtam :$ *-* Olyan kis ártatlan, lelkes, naiv, egyem a szívét <3 Nagyon nagyon szurkolok neki és Christine-nek!
Meghan és Phil kapcsolata is irtó cuki, ez volt az eddigi legaranyosabb fejezet :3 Na és igen, mi van Meghannal és Daryllel? :P Róluk is szeretnék már olvasni. ^^
Ui.: Az "IDE" részhez nem tettél linket, gondoltam, szólok. :)
Ölel: Luna
Drága! Nagyon örülök, próbálom jobban kibontani kettejük kapcsolatát, és nagyon örülök, hogy tetszett a rész, meg minden! Hamarosan ők is jönnek ne izgulj! :$
VálaszTörlésÓ köszönöm, máris javítom! :D
Ölel; Ariana
Szia!
VálaszTörlésNekem eddig ez volt a kedvenc részem - talán mert olyan kis imádnivaló, imádom az ilyen kis önfeledt bolondozást, tesózást.
Nagyon szeretem Philipet, de ezt tudod is :D Baromi boldoggá teszel vele, hogy ennyit szerepelteted újabban. Én kicsit félek, hogy Chritsine bántani fogja a kis aranyost lelkileg, no de reménykedem, hogy nem így lesz. Csak olyan keveset tudunk még Christine-ről. Remélem, nem egy felszínes kis p...a. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül majd a randijuk.
Amit már mondtam neked, hogy lehetnének picit hosszabbak a részek, tudnálak még olvasni nagyon sokat! :D NE fogd vissza magad.
Várom a következő részt! :)
Csak így tovább! <3
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy írtál nekem!
Igen, konkrétan miattad bontogatom ennyire a kettejük kapcsolatát és örülök, hogy elértem a célomat, és, hogy tetszett neked a rész!
Igen Meghan is pontosan ettöl fél..
Próbálkozom a hosszabb részekkel részekkel, remélem hogy lassan már fogok is tudni hozni.
Nemsokára hozom.
Köszönöm.<3
Szia!
TörlésÓó, komolyan? De jó *.* Hát, akkor nagyon szépen köszönöm :3 De úgy látom, Philip nemcsak nekem vált kedvencemmé :)