8. fejezet

Sziasztok! 

Így Valentin nap után meghoztam a 8. fejezetet is, ami remélem, elnyeri a tetszéseteket! Köszönöm a 25 feliratkozót, és azokat akik rendszeresen pipálnak nagyon jól esik! Kérlek kommenteljetek, hogy tudjam mi a véleményetek a részről, iratkozzaok fel ha még nem tettétek volna, és pipáljatok! Jó olvasást!

xoxo; Ariana D. 

Arra ébredtem, hogy fázom, jeges szél járta át a testemet. A szobában sötét volt, csak az utcalámpák fénye hatolt be a nyitott ablakon. Valaki betakart idő közben, de még mindig farmer volt rajtam, arra sem emlékeztem mikor aludtam el. Feltápászkodtam, megfigyeltem a faliórát, ami éjjel fél hármat mutatott, majd elindultam becsukni az ablakot. A város fényei megbabonáztak, a rengeteg butik és szórakozóhely még ilyenkor is nyitva volt, s beragyogta az utakat. Mivel a házunk egy dombra épült, királyi kilátás nyúlt apró településünkre, s hiába vacogtam már a beáramló hidegtől, kényszerítettem a testemet, hogy csodálja még pár percig. Már lúdbőrzött a kezem, és a fejem is elkezdett enyhén fájni, mire végre becsuktam az ablakot. Letornáztam magamról a farmert meg a blúzomat, és felöltöttem kedvenc macis pizsamámat, majd visszabújtam az ágyba, ami már bőven kihűlt. Magamra húztam a takarót, belebugyoláltam a testemet, ahogy csak tudtam, az oldalamra fordultam, és bámulni kezdtem a fiókos szekrényemet. Kilógott belőle  piros-fekete csíkos zoknim, valószínűleg reggel nem vettem észre amikor készülődtem. A szemem le akart csukódni, de az agyam folyamatosan pörgött, nem hagyta nyugodni fáradt testemet. Túléltem egy újabb hosszú napot, igaz, hogy nehezen, de győztesen jöttem ki az összes csatározásból. Azt hiszem, beírok magamnak egy piros pontot a naptárba.  Nehezemre esett akárcsak a kezemet is megmozdítani, úgyhogy inkább hagytam a fenébe, és zsibbadt tagokkal feküdtem tovább, ugyan abban a pozícióban, s agyamba minduntalan befurakodtak Daryl szavai. Akár hogyan is küzdöttem ellenük újra és újra megtaláltak. Fájt a fejem, és az orrom is bedugult, kezdtem rosszul érezni magamat, úgyhogy még jobban összekucorodtam, bizonyára nem tett jót, hogy fél éjszaka nyitott ablaknál aludtam, de az ősz sosem kegyelmezett nekem. Ilyenkor mindig ágynak estem, vagy egy szál fürdőköpenybe burkolózva vonszoltam magam egyik szobából a másikba, akár egy zombi, zsebkendőcsokrokkal a kezemben illetve a zsebemben. Gyenge immunrendszerrel rendelkeztem, és ez máris kezdett megmutatkozni. A fejfájásom egyre erősödött, ráadásul már a torkom is sajogni kezdett, így nem volt más választásom el kellett másznom a fürdőszobába pár gyógyszerért. Kimásztam az ágyból, magamra kanyarítottam a már említett fürdőköpenyemet, ami bundás volt, és teljes mértékben narancssárga, úgy indultam neki a kínkeserves útnak. Kilöktem a szobám ajtaját, és elindultam végig a folyosón, hogy elérjem a fürdőszobát, de meg kellett állnom. Fény szűrődött fel a nappaliból, beragyogta a hosszú lépcsőt, és felfestette az árnyékom a falra. Fojtott beszélgetés apró foszlányaira lettem figyelmes, visszatartottam egy tüsszentést, és a lépcső tetejéhez osontam, majd leguggoltam, és fülelni kezdtem. Anyám és a nővérem Mia folytattak éjszakai eszmecserét, ha nem is láttam őket, megismertem a hangjukat. Remegett a lábam, és érteni is alig értettem őket, így hát felálltam és ismételten a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyanús volt ez az éjszakai traccsparti, de kevésbé érdekelt a hasogató fejfájásomnál. A fürdőszobába lépve futólag belepillantottam a hatalmas tükörbe, ahonnan egy karikás, vörös szemű, paprikás orrú lány nézett vissza rám. Az égre emeltem a tekintetem, ennyire szarul is csak én nézhetek ki az éjszaka közepén.

Kinyitottam a tükör felett lévő gyógyszeres dobozt, és kivettem belőle pár fejfájás csillapítót, majd egy kis vízzel rögtön le is nyeltem. Visszaindultam a szobámba, már nem léptem, hanem csoszogtam a hajópadlón, az odalenti beszélgetés még halkabbá vált, mint az előbb, sőt, már a lámpát is lekapcsolták, így vállvonogatva zárkóztam el ismételten a külvilág elől. A telefonom vadul villogott az asztalon, ki a csuda keresne engem az éjszaka közepén? Levetettem a köntösömet, és felkaptam a mobilt, majd azzal együtt visszavonultam az ágyamba. A készülék továbbra is villogott, s mikor megláttam a tevékenységének okát, elakadt a lélegzetem. A szívem konkrétan kihagyott egy ütemet, mikor elolvastam az SMS feladójának nevét; Daryl. Hívj fel; ez állt benne. Remegő kezekkel nyomtam meg a hívás gombot, és őszintén nem értettem mitől félek ennyire, miért izgulok ennyire.  A telefon kicsöngött, sípolások következtek egymás után, aztán mikor már azon voltam, hogy leteszem akkor megszakadt a sípolás, és Daryl ott termett a vonal másik végén.

- Szia Daryl! – nyögtem.

- Jó estét kisasszony! – gúnyolódott.

- Mit szeretnél?

- Csodálkozom, hogy még fent vagy, az ilyen jó kislányok már régen ágyban vannak.

- Ha tovább komolytalankodsz, leteszem – mondtam nyersen, de mégis elmosolyodtam rajta. Halkan felnyögött, majd tovább folytatta, hangjából kiérződött egy enyhe nevetés.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy eljönnél-e velem hamburgerezni – mondta végül, a hangja elhalt mire a mondata végére ért. A szívem lelassult, nem azért, mert elhívott magával valahova, vagy azért, mert pont ő tette ezt, hanem azért mert az egész váratlanul ért. Elkezdtem a bőrt tépdesni a számról, ez mostanra igen rossz szokásommá vált, haboztam. Andrew és Daryl előtt nem voltak fiúismerőseim, illetve de, de egyikőjük sem akart elhívni sehová, hiszen mindegyikük Christine-ért volt oda.  

- Öhm… oké, menjünk, mikor? – kérdeztem kissé türelmetlenül. Izgultam, a gyomromban ez az érzelem, és az enyhe bűntudat hatalmas gombóccá állt össze. Látszólag ő is megdöbbent egy kicsit, mert csak hosszú másodpercek múlva reagált a beleegyezésemre.

- Hű, oké! Akkor hétkor a büfé előtt várlak – szólt, s mindennemű köszönést mellőzve rám tette a telefont. Kissé ingerült voltam a hasogató fejfájástól, ami szinte azonnal visszatért, ahogy nem volt más dolog, ami elterelte volna róla a figyelmem. Letettem a telefont az éjjeliszekrényemre, remegő testemet bebugyoláltam a takarómba, és próbáltam előzni Darylről, és a mi „randinkról” szóló gondolataimat. Már most azon agyaltam, hogy milyen ruha illene legjobban a hamburgerezéshez, hogy vajon milyen célból hívott el, és hogy miről fogunk beszélgetni. Bizsergett a gyomom, aludni is alig hagyott. Lehunytam a szememet, ott ücsörögtem az álom és az ébrenlét határán, amikor egy asszonytól való keserves sírás utat nem tört magának a békés pillanataimba. Kipattantak a szemeim, valósággal megrémültem a hirtelen zajtól, ami megtörte a nyugalmamat. Felugrottam az ágyból, magamra kanyarítottam a fürdőköpenyemet, és dühösen, amiatt, hogy ebben a házban még aludni sem hagynak levágtattam a nappaliba. A látvány, ami fogadott, annyira ledöbbentett, hogy megtorpantam. Édesanyám önkívületi állapotban toporzékolt a padlószőnyegen, ordítva sírt, szinte már bömbölt akár egy gyerek, tépte a haját, ami most úgy nézett ki, mint egy jólszituált madárfészek. A nővérem próbálta felnyalábolni őt a földről, de minduntalan csak csikarásokat kapott, az öcsém ahelyett, hogy segített volna neki tátott szájjal bámulta a jelenetet. Már indultam volna, hogy nővérem segítségére siessek, mikor apám a vállamra tette a kezét, és megszorította. Felé fordultam, arca levertséget, és enyhe undort tükrözött. Nem engem figyelt, hosszú szempillái alatt anyámra vetette tekintetét, aki most hasra vergődte magát és rámutatott apámra.

- A te hibád az egész! Tönkre tetted a családunkat! Te meg a szajhád! – ordította.