15. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezet! Nagyon köszönöm a kritikát LisBeth-nek, illetve Nektek a sok pipát és kommentet! Remélem ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket! Jó Olvasást! 

Ölel mindenkit; Ariana D.

- Mi lenne – vetettem fel egy ötletet, nem is neki, hanem sokkal inkább magamnak – ha bosszút állnánk? – felkapta a fejét, és elvigyorodott.

- Mire gondolsz?

- Mondjuk, megdobálhatnánk a házát tojással – morfondíroztam.

- Lapátold be és gyerünk – elkerekedett a szemem, hogy nem röhögött ki, hanem beleélte magát a dologba, és gyorsan befalta a maradék hamburgerét. Ki nem néztem volna egy harminc éves férfiból azt, hogy képes ilyen gyerekes csínyekbe belemenni.

- K-komolyan? – dadogtam meglepetten, mire csak egy hatalmas, cinkos vigyort kaptam válaszul. Életemben nem láttam Darylt annyit mosolyogni, mint ezekben a percekben.

Lassan megettem az utolsó falatokat, és mind egy szálig eltüntettem a hamburger morzsáit is a tányérról. Daryl elégedetten nézte, ahogy eszem, majd letett egy ötdollárost az asztalra, és kinyitotta nekem az ajtót.

- Szia, Joe! – köszöntem, Daryl csupán szalutált a férfinak, aki viszonozta a gesztust.

- Jó éjt nektek srácok! – odakint mostanra még hidegebb lett, mint akkor volt, amikor jöttünk. A sápadt, kerek telihold fent vigyorgott a mélysötét égen, túlvilági ragyogásba vonva az őt körülölelő fellegeket. Tejszínű volt tőle a fű, és a beton is túlvilágian ragyogott, olyan csodálatos ezüstösen. Daryl követte a pillantásomat így együtt bámultuk a hatalmas holdat.

- Tudod, gyerekkoromban mindig azt gondoltam, hogy odafent lakik egy ogre. És azok a foltok, a lábnyomai – mondtam mámorosan.

- Ogre?

- Igen, tudod, mint Shrek. Hatalmas, zöld szörnyeteg, de nem gonosz. És az a bolygó az otthona.

- Ez édes. Gyerekes, de édes – gúnyolódott, mire durcásan rácsaptam a karjára – áu ezt most miért kaptam?

- Mert gyerekesnek neveztél – mondtam tárgyilagosan és tovább néztem a holdat. Elvarázsolt, gyönyörű volt, nem tudtam betelni bámulásával.

- Na, gyere te kis holdkóros! – mondta Daryl, s gyengéden megérintette vállaimat, majd maga felé fordított. Elvesztem tekintetében, pontosan olyan volt írisze, mint a fent üldögélő hold, aki most bizonyára pirulva mosolygott rajtunk. Az ajkára pillantottam, majd vissza a szemeibe, mire elvigyorodott, és felvonta a szemöldökét.

- Ha szexelni akarsz, csak egy szavadba kerül! – erre ismét vállba bokszoltam, bár kicsit erősebben, ő meg csak röhögött.

- Bizonyára – forgattam meg szemeim, de elnyomtam egy halvány mosoly félét. Megvártam még felül a motorjára, majd utána eredtem, közben intettem egyet a holdnak, bár tudtam, úgyis követni fog.

Daryl és én végigszántottuk a város betonútjait, nyitva lévő ábécék és bevásárlóközpontok után kutatva. Kilenc óra volt már, mikor megtaláltuk a lakóhelyünk egyetlen olyan boltját, ami ilyen idő tájt még nyitva volt. A kis bolt, mely a „Mel boltja” nevet viselte, egy útszéli kocsma mellett állt, nem volt több mint egy egyszerű fa bódé, cserépbe ültetett művirágokkal az ablakában. Daryl lefékezett előtte és kitámasztotta a járművet, hogy biztonságosan le tudjunk szállni róla, az egyre halkuló motorzajba belevegyült a kocsma résnyire hagyott ajtaja mögül az utcára ömlő rozétól ázott énekszó.

- Daryl? – fogtam meg a kezét, mire megtorpant, és felém fordult, kék szemeiben őszinte kíváncsiság ült. A szám elé raktam szabad kezemet és úgy kérdeztem, enyhe bűntudattal – te szoktál inni alkoholt?

- Mint gondolsz? – kérdezett vissza, szemöldöke rögtön a homloka közepére suhant. Én, marha, gondoltam, tudhattam volna, hogy harmincéves férfiként nem veti meg az italt, s bár kérdésem zavarba ejtett, attól még inkább kellemetlenül éreztem magam, hogy huszonhárom éves fejjel még sosem fogyasztottam alkoholt. 

- Én még sosem – szaladt ki a számon. Ő csak elmosolyodott, teljes testével felém fordult, és megfogta a kezeimet. De nem úgy, szerelmesen, csak, mint mikor az óvodában meg kellett fogni a párod kezét.

- Jobb ötletem van – mondta – hagyjuk a tojásokat, eleget veri az Isten azt a nőt – mondta, s azzal a lendülettel befordult a kocsmába. Én csak toporogtam ott az ajtó előtt, egyik lábamról a másikra álltam, percekig vártam mire végre visszatért. Kezében egy szatyorral, amiben valószínűleg üvegek voltak.

- Gyere kislány, megmutatom milyen az igazi élet! – a kezembe nyomta a szatyrot, és felült a motorra, majd megvárta még én is felülök. Ölemben az üvegekkel, fejemet Daryl hátára hajtva dübörögtünk el a helyszínről. Nem is tettünk meg túl nagy távot, csak pár utcányit mentünk mikor hirtelen fékezett, én pedig kicsit kilengtem az egyensúlyomból. Egy réginek tűnő, elhagyatott ház mögött álltunk meg. A kerítés már félig ki volt dőlve, a kertet benőtte a gyom. Daryl kitámasztotta a motort, leszállt, és a kezemnél fogva lesegített róla, majd bevezetett a kertbe. 

///

- Szóval azt akarod bemesélni nekem, hogy huszonkét éves létedre még sosem ittál, és sosem voltál férfival? – kérdezte tőlem, hangjában halvány gúny bujkált. Lesütöttem a szemem, tornacipőm koszos orrát bámultam, amit akkor sároztam össze, mikor bemásztunk a kertbe.  A nap már lemenőben volt, így Daryl felbontotta az üveg pálinkát, és felült a lehasznált pingpongasztal tetejére. Maga mellé rakta a whiskyt és a másfél literes kólát.

- Igen – álltam elé. Belebámultam kék szemeibe, amik csak úgy csillogtak a sápadt holdfényben. Felém nyújtotta a pálinkás üveget, én bizonytalanul vettem el tőle. Felbontotta a kólát és rám nézett.

- Erre lehet, hogy szükséged lesz – belekortyoltam az italba, úgy marta a torkomat, mintha forró láva csordogált volna végig a torkomon. Daryl kivette a kezemből a pálinkát, és odaadta a kólát, hevesen döntöttem magamba, hogy lehűtse a nyelőcsövemet.

- Na, milyen? – gúnyolódott. Miközben ő is lehúzta a saját adagját az alkoholból, meg se rezzent az arca. Nem kérte a kólát, csak letette maga mellé az üveget. Addig ittunk még összes üveg ki nem ürült.

- Na, szóval, ez életem legjobb bebaszása – csuklottam. Már ott ültem mellette az asztalon, a kő hidege átjárta a testemet, de meg se éreztem az ital forrósága miatt. Ő engem nézett, teljesen megigézett a tekintete – egyébként te sokat iszol?

- Csak ha úgy hozza a sors – tisztán beszélt, sokkal tisztábban, mint én.

- Értem.

- Miért részegedtél le velem? Hiszen alig ismersz – kezemet a combjára tettem, a farmer anyaga dörzsölte a tenyerem.

- Azért, mert úgy hozta a sors.

- Nem vagy vicces – nevetett.

- De igen, az vagyok! Tudod mit nem csináltam még? Sosem csókolóztam – látszólag megdöbbentette, amit mondtam, de elmosolyodott rajta.

- Miért nem?

- A szüleim nem engedtek férfiak és fiúk közelébe. Magán tanuló voltam, az egyetlen fütyi, amit valaha láttam az öcsémé volt, amikor anya fürdette – felröhögött, és én vele nevettem. Teljes testtel fordult felém, követtem a példáját, a tekintetünk találkozott, olyan volt, mint amikor a filmekben először futnak össze a szerelmesek. Közelebb hajoltam hozzá lehunyva a szememet, és egyszer csak éreztem az ajkát az ajkamon. A puha, nedves szája úgy passzolt az enyémhez, mintha eddig össze nem rakott puzzle-ök lettünk volna. Karom végigsiklott meztelen felkarján, ujjaim eljátszadoztak izmaival. Remegett a teste. Máig sem tudom, hogy a hideg miatt-e, vagy valami más okozta, de remegett. Ajkaink folyamatosan falták egymást, tűz ébredt a gyomromban, afféle tűz, ami átjár, és nem ereszt, amíg valaki vagy valami el nem oltja. Keze a combomra vándorolt, de vissza is húzta rögtön, ahogyan az én tenyerem megjelent a mellkasán. Kemény, mint a kőszikla, gondoltam magamban, mindig is őrá vártam, álmaim hercege, aki nem lovon, hanem motoron jön a toronyba zárt hercegnőért.

- Meghan – nyögte, de ismételten megcsókoltam. Én is remegtem, éreztem a kezemen és a lúdbőröző bőrömön, de nekem a gyomrom remegett az izgalomtól, és a ténytől, hogy hozzámér. Kezei közrefogták az arcomat, melegek voltak, de bőre érdes, le sem tagadhatta volna, hogy ismeri a kemény munkát. Kinyitottam a szemem, és lepillantottam a nadrágjára, azért azt már tudtam, hogy mit jelent, ha odalent is kemény a dolog. Elmosolyodtam a látványon, kezem akarva-akaratlanul is a dudorra csúsztattam mire elhúzódott.

- Akarom – suttogtam.

- Nem! Sajnálom, de nem tehetem ezt veled! Veled nem! - elfordította a fejét, az arcomról eltűnt a mosoly, és csalódottság jelent meg helyette. Csak néztem, ahogyan leugrott a pingpongasztalról, és megérintette a karomat.

- Gyere! Hazaviszlek – szomorúan és idegesen huppantam le mellé, kitépve magam érintéséből. Megkerültem, még csak rá sem néztem, úgy indultam el a gyönyörű, fényesre polírozott motor felé, ami hűséges kutyusként várt a kerítés másik oldalán.