2015. május 23., szombat

18. fejezet

Sziasztok! 
Meghoztam ezt a fejezetet is! Nagyon szépen köszönöm a sok pipát, és kommentet, nagyon jól esett, hálás vagyok nektek, hogy mindig bátorítotok! 
Szeretnélek titeket megkérni arra, hogy nézzetek be a másik blogomba is! Az oldalmodulban a képre kattintva eljuthattok oda! Egy Bosszúállók fanfiction, ami két szálon fut, Loki+saját szereplő, illetve ugyan ez csak Amerika kapitánnyal. 
Nem is húzom a szót tovább, jó olvasást! 
Ölel mindenkiit; Ariana D. 



The best reaction I've seen of a man playing a video gam... on Twitpic (gif) he's so cute!A szemhéja kicsit megremegett. Elmosolyodtam, éreztem, ahogyan a lelkemből felszabadulnak az örömkönnyek, s a szememen keresztül elhagyják a testemet. Az Adam nevű férfi is megnézett magának, de kihasználván a pillanatot erőből lenyomta Daryl kezét, ami nagyot csattant az asztalon. A tömeg hangosan ujjongott, csak én és ő zárkóztunk be a pillanat csöndjébe. Mintha ezer éve nem láttam volna, úgy ugrottam a nyakába amint felállt, szinte vártam, hogy megcsókoljon, de nem tette, csak átkarolta a derekamat, erős kezei úgy szorítottak, mintha össze akartak volna roppantani. A fejét a nyakamba fúrta, s én is ismerős illatot kerestem a mellkasán, ami még mindig ugyan olyan kemény volt, mint régen. Régi emlékeket ébresztett bennem a látványa, az érintése, annyira vágytam mindenére, kívánkoztam utána, és csak öleltem és öleltem, amikor valaki megszakította a pillanatunkat.
- Öhm… ki ez a csaj? – kibontakoztam Daryl karjai közül és a hang irányába pillantottam. Egy nő állt közvetlen mellettünk, magas volt, kicsit teltebb, mint én, széles darázsderékkal és akkora mellekkel, hogy az enyéim kétszer sem fértek volna el bennük. Az arca értetlenséget tükrözött, feje szinte teljesen kopasz volt, csupán enyhe borosta serkent rajta, olajbőre elárulta, hogy valahonnan a déli tájakról érkezett. Mérgeszöld szeme ide-oda járt köztem és Daryl között, aki tarkóját vakargatva nézett rá.
- Sirena, ő Meghan – mutatott rám, s arca ellágyult mikor végigsiklott rajtam a tekintete.
- Szia! – köszöntem tétován, mire rám mordult. Az embertömeg már eloszlott, csak mi hárman voltunk kint a hűvös éjszaka alatt, meg Joe a pultos, aki éppen egy poharat törölgetett a nyitott ajtó félfájának dőlve.
- Az a csaj?
- Igen, az a csaj.
- De hát, azt mondtad, hogy ő gazdag… ahhoz képest elég szakadtan néz ki.
- Te beszélsz? – vágtam vissza, jó lassan végigjáratva tekintetemet a testén. A ruhái nem voltak túlbonyolítva, egy rövid farmerszoknyát viselt, meg egy csipkézett topot. A lábán – akár csak Darylnek -, motoros bakancs figyelt.
- Hogy-hogy itt vagy? – kérdezte gyorsan a férfi, nem akarta megvárni, amíg a dolgok rosszabbra fordulnak.
- Öhm… tudod, csak beszélni szerettem volna veled.
- És, hogy találtál meg?
- Gondoltam, hogy itt leszel, szóval Philip és én kocsiba pattantunk és eljöttünk, de a főúton volt egy baleset, egy motoros fickót elcsapott egy kamion, vagy valami ilyesmi. Tényleg, nem lopták el a telefonod? Csak mert felhívtalak, és a zsebében csörgött, azt hittem te vagy az, és a mentőben végig vele mentem a kórházig, de aztán…
- Várj csak – vágott a szavamba – azt mondtad, nála csörgött a telefonom?
- Igen – Daryl és Sirena egymásra néztek, arcuk nem csak aggodalmat, de kínkeserves fájdalmat is tükrözött. A nő sírni kezdett, de olyan keservesen zokogott, hogy a válla csak úgy rázkódott bele.
- Nem biztos, hogy ő az – próbálta nyugtatni Sirena-t, de nem ment, utóbbi berontott az étterembe, Joe leültette a pulthoz, és elé lökött egy jó nagy korsó sört, majd kijött, hogy megérdeklődje a híreket.
- Ennyire megbántottad?
- Buck-nak balesete volt – vágott a szavamba Daryl, mire felsejlettek előttem a betűk. Ez a név állt azon az iraton, amit a mentős férfi mutatott nekem, hogy megnyugtasson, nem a „vőlegényem” az. Buck Henderson.
- Igen, ez az a név, Buck Henderson! – csaptam a homlokomra, mire Daryl aggodalmasan rám nézett, mintha az ő szemében is könnyek csillogtak volna. És akkor tudatosult bennem, hogy senki nem lopta el a telefonját, hogy az a fickó, fontos volt számára, és ez ismét belehasított a szívembe.
- Ő nem… ő nem halt meg – dadogtam – tudom… melyik kórházban van – Daryl megragadta a vállamat, belenézett a szemeimbe, de olyan mélyen, mintha csak a tenger fenekét kereste volna bennük és megcsókolt. Nem úgy, ahogyan régen. Nem játékosan, kacérkodva, hanem forrón, komolyan, és igazán. Az ajkai falták az enyéimet, és ez kifejezetten tetszett, elfeledtette velem mindazt, ami az elmúlt pár órában, vagy akár az elmúlt hetekben történt. Csak mi voltunk.
Miután elvált tőlem berohant a még mindig zokogó Sirena-ért, a hóna alá nyúlt, felállította, és nagy nehezen kivonszolta az étteremből. Joe még mindig kővé dermedten állt, csak hadovált össze-vissza, olyan volt, mint egy eltévedt gyerek.
- Joe, te és Sirena utánunk gyertek, mi elvezetünk a kórházhoz, Meghan tudja az utat – megsimította az arcomat, mire Sirena abbahagyta a sírást.
- Kösz – vakkantotta, arcán elkenődött a sötét, fekete szemfestéke, zöld szemei üvegesek és üresek voltak. Joe felült egy nagy, szürkéskékre festett motorra, a nő meg felpattant mögé. Daryl és én a jól megszokott helyünkre másztunk fel, átkaroltam a derekát és a hátára hajtottam a fejemet, ahogyan régen.
- A St. Immeral-ba vitték. Nincs is messze, én gyalog jöttem onnan.
- Ezért van ilyen bomba alakod – súgta Daryl úgy, hogy csak én halljam, mire elmosolyodtam, s egy kicsit zavarba is jöttem. A motor felbőgött alattunk, s mi már szántottuk végig a hatalmas beton ösvényt, ami a városon keresztül vezetett. Mögöttünk Joe-ék suhantak, sebesebben, mint egy egész ménes, és végre ismét szabadnak éreztem magam. Nem törődtem semmivel, sem azzal, hogy pizsamában vagyok, sem azzal, hogy a szüleim odaígértek egy olyan férfinak, akit nem szeretek. Csak élni akartam. Még egy kicsit, mielőtt mindent sutba kéne dobnom.

 A kórházban nyüzsögtek az emberek. Betegek és dolgozók, mint fehér hangyák a steril nappaliban, injekciókat cipelve, gyógyszerért, vagy orvosért kiáltva, jajveszékelve rohangásztak fel és alá. Csak mi négyen lógtunk ki a sorból. El is tudtam képzelni mi pereghetett le az emberek fejében, amikor ránk néztek. Három vad motoros, akik bőrszerkóban villognak, és egy kislány közöttük.
A kórház fényes fehérségben olyanok voltunk, mint a piszok, amit behoztak az utcai cipők, és az emberek úgy is néztek ránk. Tudtam nagyon jól, hogy mit is gondolnak itt a motorosokról. Emlékeztem, ahogyan gyermekkoromban elhasítottak a játszóterek mellett, a szülők pedig aggódva összesúgtak. Rendbontók voltak, felborították azt a szigorú, szabályos életet, amit a gazdagok éltek, és ez nem tetszett mindenkinek. Feketebárányok, gondoltam magamban.
- Figyelj – fordult hozzám Daryl, és megfogta a vállamat – Buck a legjobb barátom, szinte egymást neveltük. Fontos nekem, bocs, hogy eddig nem szóltam róla.
- Ugyan, nem vagyunk házasok – legyintettem – megyek, beszélek az orvossal. Megkérdezem, melyik kórteremben van – azzal elléptem tőle, és hármasban hagytam őket. A folyosó végén egy csapat fehérköpenyes állt, a névtábláik a mind a munkásságukat hirdették. Sebész, főorvos, neurológus, endokrinológus. Az én emberem egy magas, pocakos férfi volt, kopaszodó fejét csak itt-ott vonták be ősz szálak. Arcát mély ráncok szántották, látszott rajta, hogy nem mai gyerek.
- Elnézést, doktor úr – szólítottam meg a „főorvos” névtáblájú férfit. Az öreg rám irányította tekintetét, vizenyős szemei szinte átvilágították az egész testemet.
- Érdeklődni szeretnék egy barátom állapotáról. Ma hozták be, a neve Buck Henderson – a férfi átnézett a vállam fölött, bizalmatlanul fürkészve Daryl-ék hármasát.
- A motoros úrfira gondol igaz? – hangja rekedtes volt, szinte már göcsörtös. Csupán bólintottam, lesütött szemmel vártam, hogy válaszoljon nekem. Nem azért, mert szégyelltem őket, vagy magamat, amiért velük vagyok, hanem azért mert olyan érzés volt itt állni, mintha kislány lettem volna, aki bevitte a sarat a frissen felmosott szobába.

5 megjegyzés:

  1. Azonnal kovetkezo resz♥♥♥!! Imadom egyszeruen nincsenek ra szavak!!♥♥

    VálaszTörlés
  2. Most kezdtem el olvasni a blogod. Szünet nélkül, rátapadtam a képernyőre, és el nem tudtak rángatni innen. Nagyon jól írsz! Egyszerűen belevonod az embert a történetbe! Imádom! Hamar folytasd! :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj lányok, nagyon aranyosak vagytok!
    Nem akarok itt kommentben ömlengeni, de a következő rész felvezetőjében fogok, ne aggódjatok! Rettentően örülök, hogy így megfogott titeket a történet, és azt is, hogy sikerült elnyernem a tetszéseteket! Azt meg nagyon köszönöm, hogy vettétek a fáradtságot, és írtatok nekem kommentet!
    Imádlak titeket!
    Ariana D.

    VálaszTörlés
  4. Sziaa! Meglepi a blogomban :3
    szerelemalathataron025.blogspot.hu/2015/06/1dij.html?m=1

    VálaszTörlés