Drága Olvasóim!
Remélem, hogy mindenkinek jól telik a 2015-ös év, és kívánom, hogy sikeres félévet zárjatok az iskolában! Nem is tudom, hogy tudnám megköszönni, hogy ennyien pipáltatok, illetve, hogy egy komment is érkezett, utóbbira válaszoltam, ráadásul újabb hat olvasóval gazdagodott az én kis blogom tábora. Nem tudom szavakban kifejezni, mennyire örülök, hogy vagytok, és kitartóan olvastok engem, és várjátok a részeket! Figyelem; az iskolára való tekintettel hetente egy részt fogok hozni! Na de nem is húzom tovább az időt, pipáljatok, írjatok kommentet, és ha még nem tettétek volna, iratkozzatok fel!
xoxo; Ariana D
Erre a zenére írtam |
Az ősz volt az én kedvenc évszakom, mindig
imádtam gyönyörködni a rengeteg csodálatos színben pompázó növényben, és
szerettem sálban és bakancsban róni az utakat. Persze ez nem volt teljesen
kivitelezhető, hiszen a város nagy részét nem járhattam be gyalog, akár
mennyire is szerettem volna. Rendszerint mindenhová kocsival cipeltek, és csak
ott szállhattam ki, ahová meg volt adva az érkezési pont. Jelen esetben a
Gyémánt negyed lett a szerencsés helyszín, ami érezhette őzbőrből készült
bakancsom talpát. A város lakói, akik minimálbérből éltek csupán
gazdagkörnyéknek nevezték, ellentétbe a mi utcánkkal, amit gazdag rétnek
hívtak. Persze meg tudtam érteni, hogy miért nem kedvelnek minket, de lehettek
volna kicsit kreatívabbak is a névválasztás terén.
A Gyémánt negyed egyszerűen bámulatos volt,
igéző és varázslatos egy ember szemének. Az egyforma bérházaknak nyomukat sem
lehetett itt látni, az egész hely üzletekből állt. Éttermek, cukrászdák, mozik,
ruhaboltok, szórakozóhelyek, kisebb könyvtárak nyúltak el itt hosszan, mégis a
Madame Solomon volt a legszélesebbre és legmagasabbra épített létesítmény,
mindközül. Magas falait pasztellrózsaszínre mázolták, ablakkereteit, mint a
leányregényekben hófehérre festették, és szép, ívesre faragták. A ház előtti
teret fekete macskakövekkel rakták ki, azon kis, kerek asztalkák álltak,
két-két székkel maguk mellett. Gyönyörű hely volt, álomba illő. Az ajtóhoz
lépkedtem, gondolatban köszönve a kinti bútoroknak, és belöktem az ajtót. A
bejárat felett lógó apró csengettyű megszólalt jöttemre, így mind, aki bent
volt, meghallotta érkezésemet. Persze, mint mindig most is sokan voltak,
annyian, hogy beszélgetésük, és tárgytalan fecsegésük hangja elnyomta a csengő
dallamát.
Christine ott ült a pultnál, egy csésze kávét
kavargatott, szőke tincsei göndör loknikban omlottak vállára. Egy pink
szövetkabát volt rajta, fekete farmerral, és magas sarkú csizmával. Ölében
táska pihent, a legújabb, legmárkásabb példány, természetesen bőrből.
Megforgattam a szemem, odasétáltam hozzá és megkocogtattam a vállát. Felém
fordult, és még mindig ugyan az az angyali kék szempár tekintett vissza rám, ami
gyermekkorunkban. Szája felett, a bal oldalt ugyan az a szépségpötty ült, mint
tíz éve, amikor megismerkedtünk egymással, és még mindig ugyanolyan ravasz volt
a mosolya, mint akkor. Átölelte a nyakamat, én visszaöleltem és megpaskolgattam
a hátát jelezve, hogy most már elengedhet. Lassan kifújta a levegőt és elvált
tőlem, hogy folytassa a kávéját, de tudtam jól, hogy a helyzet nem lesz ennyire
egyszerű. Leültem mellé és rendeltem magamnak egy kávét, sok tejjel és
cukorral, a csinos pincérlány elvonult hátra, hogy elkészítse a rendelésemet,
és Christine mint oroszlán vetette rám magát, hogy elárasszon kérdéseivel.
- Mesélj! Milyen a srác? És az a másik? Róla
is tudni akarok mindent! És, hogy sikerült az este? - pörögni kezdett az agyam. Ismertem őt, és
azt is tudtam, hogy vigyázni kell azzal, mit mondok, hiszen bármiből képes volt
egész szerelmi történeteket kreálni. Egyszer elárultam neki, hogy tetszik egy
színész férfi, akit az egyik akciófilmben láttam, és másnapra megszerezte nekem
az e-mailjét, és a telefonszámát.
- Andrew helyes fiú, és megtudtam, hogy
egyetemre jár, tehát bizonyára okos is, de igazából még nem keltette fel a
figyelmemet annyira, hogy tervezgetni kezdjek vele. A bátyja érdekes figura,
eddig csak filmekben láttam hozzá hasonlót, bűzlik a cigitől, az alkoholtól, és
az egyéjszakás nők parfümjétől – hazudtam egyszerűen. nem akartam nagydobra
verni Darylt, de nem is volt annyira ellenszenves, mint előadtam. Helyes volt,
veszélyes, és ismeretlen, de ami a legjobb, valami új. Christine kedve kezdett
lelohadni, a csillogás eltűnt a szeméből, és megint hozzálátott a kávéja
kevergetéséhez.
- Meg is iszod, vagy csak játszol vele? –
kérdeztem kuncogva, mire még ő is elmosolyodott. Belekortyolt az egyébként már
biztosan kihűlt italába, és visszatette a pultra. A pultos lány felszolgálta a
kávémat, amit azonnal megittam egy ültő helyemben. Nem szerettem pepecselni a
dolgokkal, nem voltam az a nagyon aprólékos ember, inkább sietősen távoztam
mindenhonnan, még a járásom is gyorsabb volt az átlagemberekénél. Barátnőm rám
pillantott, mintha apró titkok után kutatott volna a szemeimben, de
pillanatokon belül ezt is feladta, és visszatért az italához.
Ismét megszólalt az ajtó feletti csengő, de
nem néztem oda, biztos voltam benne, hogy valamelyik lánybanda érkezett, hogy
átbeszéljék szokásos napi teendőiket, inkább rendeltem még egy kávét, és
fecsegni kezdtem a festményeimről, amik a padláson porosodtak. Anyám nehezen
viselte, hogy nem zongorázni tanultam meg, és, hogy egyáltalán semmi érzékem
nem volt a zenéhez, csupán a rajzhoz, ezért egy nagyobb veszekedésünk után, mindenemet,
amire és amivel festeni tudtam elzárt előlem. Christine idegesen ütögette a
vállamat, egyre erősebben és erősebben, mire én is megfordultam és az ajtóban
megláttam őt. Andrew Smith, elegánsan kiöltözve, egy csokor liliommal a kezében
állt az ajtóban és minket bámult, az én sápadt, és minden bizonnyal megdöbbent
arcomat.
fantasztikusan irsz :DDD
VálaszTörlésha könyvet irnal egy hasonlo sztorirol, majd értesíts, mert én megvenném :DD
mikör jön a 4. rész?:D már alig várom :333
Köszönöm szépen!
VálaszTörlésoké, feltétlen szólok! :DDDDDD <3
Hát, szerintem a holnapi nap folyamán teszem fel! :)) Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! :$